Ádám almái

„A tanmesék sokkal érdekesebbek, mint az igaz történetek.” 

Anders Thomas Jensen

 

Ivan, az istenfélő vidéki lelkész parókiájára háromhavi közmunkára érkezik a neonáci Adam. Ivan kérésére az első napon célt tűz ki magának: almás pitét fog sütni. Ehhez azonban a kertben álló almafát is gondoznia kell, amit varjak, férgek és végül villám is sújt, ráadásul a konyhai sütő is kigyullad. A sátán mindent megtesz, hogy akadályozza a munkát – értelmezi a helyzetet a lelkész, s azzal próbál lelket önteni pártfogoltjába, hogy majd Isten segedelmével úrrá lesznek a nehézségeken. Ám Ivan mind gyanúsabb töretlen optimizmusa egyre kevésbé látszik igazolódni, s átnevelő módszere a gondjára bízott többi tévelygő állapotán sem sokat javít: a kleptomán alkoholista Gunnar változatlanul lopkod és iszik, Khalid, a pakisztáni bevándorló éjszakánként továbbra is benzinkutakat rabol, hogy megbüntesse a hazáját kizsákmányoló multikat, az alkoholista Sarah pedig épp gyermeket vár. 

A mind inkább elszabaduló irracionalitás lassanként átértelmezi a valóságot és annak határait, a jellegzetes skandináv humor groteszk világába kalauzolva a nézőt.

Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének adaptációja először látható magyar színpadon.
 

Az „Ádám almái” a pszichiátriai segítés metaforáit bontja ki.

Adam a konfrontatív módszerű pszichiáter-karakter, igyekszik beleverni Ivanba, a fejébe a szó szoros értelmében a tényekkel, a valósággal való szembenézés traumatikus élményét.

Mert Ivan a pap, és a többiek, és a mi életünk története is sok-sok traumát hordoz.

Hogyan oldhatók föl a traumatikus élmények: az elfojtás erősítésével, vagy a katartikus szembenézéssel? Mit kezdhetünk az ebből fakadó agresszióval, hogyan teremthető meg a terápiás közösség megváltó élménye - ezeket a kérdéseket tartom a legizgalmasabbnak a filmben és kíváncsian várom, mit ad ebből vissza az előadás. Dr. Stark András, pszichiáter